A kezdetektől... avagy C.V. picit másképp (2. rész)
Semmi sem biztos az életben, csak a változás és a halál. Mert egyiket sem lehet elkerülni. 😊 Csak elfogadni és maximum megérteni.
A változás hatásaival nap mint nap szembesülünk. Változnak az életkörülményeink, változnak az emberek körülöttünk, változnak a minket érő ingerek, változnak az igényeink, ízléseink, a világnézeteink, a világ, amiben élünk. Mi változunk, nem? Minden egy folyamatos átalakulásban, változásban van körülöttünk.
Romániában, a 90'-es években elég sokszor és gyakran változott minden. Egy folyamatos változás volt minden, és minden egyes nap! Erről sokat tudnék mesélni… Nem is tudom mivel tudnám érthetően elmondani mihez hasonlított akkor a társadalom és a megélhetések lehetőségei abban az időben. El Dorado? Nem tudom. Aki ott volt, az talán jobban érti. Az volt az érzése az embernek, hogy bármit megtehetsz, bármit elérhetsz, csak elég "ügyes" és "élelmes" kell lenned! És persze, ami végképp szükséges volt a nagy sikerek eléréséhez az az volt, hogy mindig jókor, jó időben kellett ott lenned… Ott ahol a lehetőségeket kínálták, ott ahol az akkor sikernek tűnő kulcsokat adták át, ott ahol egyről nem kettőre jutottál mint az emberek java, hanem egyről tízre, ott ahol az átláthatóbb, kiszámíthatóbb jövőképet osztották… Nos ezt a bizonyos helyet, amit "ott"-nak nevezünk sokunk nem találtuk meg annak idején, így hát máshogy, máshol kellett boldogulni! 😊
Talán túl nagy benyomást tett rám akkoriban egy Paul Bonnecarrere író által írt könyv, aminek a címe az volt, hogy "Indraznetii inving" szabad fordításban: "A merészek nyernek". A bátorságról, merészségről, kockázatvállalásról és felelőségvállalásról szólt. Élet-halál (háborús) körülmények között, ahol bármilyen döntésed az életedbe is kerülhet! És merészségből elég jól álltam.
Mertem felvetni magamnak, majd a családomnak is, a külföldre való költözést. Tudtam, hogy azt a helyet amit "ott"-nak neveznek, ahol ott kell lenni a megfelelő időben, hogy a megfelelő lehetőség mutatkozzon, soha nem találom meg. Az nem így működik. Azt nem keresni kell. Az vagy jön vagy nem! Arra várni, arra feltenni az életedet? Neeem! Az nem én vagyok. Nem vagyok annyira türelmes típus! Inkább hiszek abban a mondásban, hogy "ha azt akarod, hogy valami jól meglegyen csinálva, azt csináld meg saját magad"! 😊 És a Románia 90'-es éveiben nagyon érezhető volt a különbség azok között, akik jókor jó helyen voltak és azok között, akik csak magukra és a képességeikre számíthattak! És ez a különbség egyre jobban zavart! Olyannyira zavart, hogy az egyik komolynak tűnő, külföldre való költözési lehetőséget, meg is ragadtam. Családdal való hosszas mérlegelés után, megszületett a döntés: Magyarországra költözünk. Igent mondtam arra a felkérésre, hogy egy gyógyszergyártó üzemet vezessek. Most, ilyen távlatból nézve (21 év után), talán ez volt az én "jókor voltam jó helyen" pillanatom az életben.
Tudtam, és számítottam arra, hogy meg fog változni az életem, de annyira nem gondoltam volna, mint amennyire valójában változott!
Welcome Doktor úr a gyógyszeriparban!
Mint ahogy mondtam, merész voltam. Mint a cigány vak lova, a viccből… 😊 Azt gondoltam, hogy állatorvosként, azzal a tudással, amit addig felhalmoztam, gyerekjáték lesz egy gyógyszerüzemet vezetni. Emberekkel már dolgoztam, gyógyszerekhez értek és állatoknak való gyógyszereket gyártunk majd, takarmány üzemet vezettem már, tudom mi a gyártás, tudom milyen egy takarmány recept és hogyan kell összeállítani, hatósági állatorvos voltam, hát mi kell még? Fogd meg a söröm! 😊
Tévedtem. Nulláról kellett mindent tanulnom. Na jó, nem egészen nulláról, de elég lentről, amikor rájöttem, hogy a gyógyszergyártás, a gyógyszeripar, a kifinomult és precíz gyártástechnológiák, az agyonszabályozott folyamatok és a szigorú követelmények egy másik dimenzió ahhoz képest, amit addig az életemben tettem. Ez egy másik szakma! Hogy picit jobban megértessem a szakmai követelményt egy ilyen funkció betöltéséhez, van egy sorrendiség amikor be kell tölteni egy gyógyszergyártó üzem vezető pozícióját: első prioritás a gyógyszerész. Ha nem találsz gyógyszerészt, akkor jöhet a második, a vegyész. Ha ezt sem találtál, akkor jön a harmadik és nagyjából utolsó opció, az orvos vagy állatorvos.
De szerencsém volt, annak ellenére, hogy a harmadik helyen voltam az opciók listáján. Szerencsém, mert nem volt sem gyógyszerész, sem vegyész épp ott, épp akkor! Szerencsém volt, mert a tulajdonos részéről megkaptam a teljes bizalmat, türelmet és támogatást. Ez nagyon sokat jelentett!
Az ott eltöltött több mint 7 év alatt, tanultam. Sokat tanultam. Megtanultam a gyógyszer és táplálékkiegészítők alap gyártási követelményeit. Megtanultam, hogy mit is jelent valójában a gyártástechnológia. Mint folyamat. Mint művelet. Megtanultam, hogyan kell új terméket "kitalálni", fejleszteni. Melyek azok a folyamatok, amelyek egy gondolattól, ötlettől elvezetnek a késztermékhez, ahhoz a gyógyszerhez vagy táplálékkiegészítőhöz, amit leveszünk a polcról. Megtanultam embereket meghallgatni! Dolgozni velük. Motiválni és vezetni őket. És hát persze, érzékeltem ennek az iparágnak, a gyógyszeriparágnak hengerlő erejét. A mérhetetlen erejét. A befolyását és összefüggéseit, de erről majd egy másik írásomban beszámolok. És mivel semmi sem történik véletlenül, legalább is én ezt hiszem, a gyógyszeriparban megtanult szakma, annak pontossága, szigora, meghatározta a későbbiekben az utamat: a gyógyszermentes, funkcionális táplálékkiegészítők világába.
(folyt. köv…😊)